Part 60. Hopeful

*Dorina szemszöge*

Másnap ahogy felkeltem, fáradtan battyogtam le a földszintre, de ahogy leértem a lépcsőn kitört belőlem a sírás. Halkan szipogva a hűtőhöz mentem, vigyázva nehogy belelépjek egy pár szilánkba. Miután megreggeliztem, felöltöztem, majd vártam Davidet. Amint felkelt, ő is lejött, majd csinált magának egy kis kaját.
-Mizu?-kérdezte, mire csak szomorúan megvontam a vállam.
-Semmi. Nem léptem bele egy szilánkba sem!-emeltem meg a poharam cinikusan mosolyogva, viszont a következő pillanatban David felordított.
-Én igen!-mondta, mire felnevettem. Miután kioperálta magából a szilánkot és megreggelizett, elmentünk a boltba.
-Jól van. Hozz tojást és tejet, én hozok bacont és chipset.-mondtam, majd elmentem a dolgokért.
-Szerinted, van esélyünk?-kérdeztem, már a kocsiban.
-Igen. Én hiszek benne.-nézett rám mosolyogva.

-Ahj, te. Mindig is te voltál a legoptimistább, ezért imádunk annyira.-mosolyodtam el én is.-Néha már túl optimista vagy.-nevettem fel.
-Hát, legalább nem vagyok olyan, mint Sandra. Emlékszel, amikor összevesztek Derekkel? Ha nem öntök belé lelket, valószínűleg felfal egy egész farkasölő erdőt.-mondta, mire felnevettem.
-És amikor a bálba nem merted meghívni Allisont? Ő volt az egyetlen, aki azt mondta hogy ne, mert csak pofára esel.-nevettem.
-Kicsit pesszimista a csaj. De így szeretjük.-mondta David a szatyrokat hozva. Ahogy beléptünk a házba, láttam, ahogy papírcetli leesik a földre. Furcsán odamentem, felemeltem és elolvastam.
"Menjetek az erdőbe, nem messze a barlangtól van egy fa, ami az ősi boszorkányok fája. Azzal talán kitudtok jutni. Hamarosan találkozunk. Kai, és Theo xx
P.s.: Ne add fel, szerelmem. Várunk titeket haza."
Ahogy elolvastam a levelet, örömkönnyek szöktek a szemembe, majd Davidhez rohantam, és odaadtam neki a levelet, majd szorosan megöleltem.
-Úristen. Holnap mehetünk haza!-mondta, majd felkapott a karjába és megpörgetett.
-Menjünk az erdőbe.-mondtam, majd kirohantunk és elindultunk.
-Csodálkozom, hogy Kai találkozott Theoval, és még él.-mondta David, mire felnevettem.
-Hát, én is. De látod, segített nekünk.-vontam vállat.
-Attól még egy pszichopata.-mondta David.
-Tudom.-sóhajtottam fel.
-Dorina, ne, megint.-hajtotta a tenyerébe a fejét.
-Mi van?-kérdeztem.
-Megint a szokásos. Megbízol benne, és talán kicsit többet is érzel iránta mint kellene. Összetört téged, te megölted, és neked van bűntudatod.
-Mi? Ez baromság. Kai megérdemelte, hogy megöltem. És nem érzek iránta semmit.-mondtam.
-Ahha. Azért szálguld a szíved már az országúton.
-Na jó, talán egyszer, egy icipici pillanatig gondoltam rá másképp, de csak azért, mert hiányzik Theo.-motyogtam.
-Ne keverd bajba saját magadat, Dorina.
-Meg lesz.-forgattam meg a szemem, majd leállítottam az autót és kiszálltunk.
-Okés. Kai adhatott volna valami bővebb információt a fáról.
-Meg fogjuk találni.-mondtam.
-Egyátalán hogy keressük?-kérdezte.
-Gondolom nem úgy néz ki, mint egy átlagos fa.
-Mondjuk, vörös a kérge, sokkal magasabb mint a többi és tele van karmolásnyomokkal?-mondta, mire felé pislantottam. 

-Akár.
-Akkor azt hiszem megvan.-mondta, de a mondat végére már mellette álltam. Ahogy megláttam a fát, hátráltam pár lépést. Kérge alól lassan szivárgott a vér, és ez tényleg vörösre festette.
-Na jó. Itt van az edény?-kérdeztem.
-Tessék.-adta a kezembe a kis tálkát. Ujjaimmal leszedtem egy tetemes adagot a fáról, majd a tálkába csurgattam.
-Ennyi?-kérdezte David.
-Ezek szerint.-rántottam meg a vállam. Visszamentünk a kocsihoz, majd hazafurikáztunk, és előkészültünk a vacsihoz.
-Ez az utolsó vacsoránk itt, szóval valami finomat kell főznünk.-mosolyodtam el.
-Hmm..én nézek, te főzöl, szerintem legjobb felosztás.-próbálkozott be David.
-Álmodban.-vigyorogtam rá, majd előkészítettem a sült csirke és a saláta alapanyagait. Együtt főzőcskéztünk miközben zenét hallgattunk és beszélgettünk.
-Jól van. Holnap összekészülünk, és 6kor elindulunk az erdőbe, hogy biztos ne maradjunk le a fogyatkozásról.
-Vettem főnök. Meg van az emelkedő?-kérdezte, nekem pedig elkerekedtek a szemeim.
-Igen, meg, de....-motyogtam, majd kiborítottam az asztalra a hátizsákom tartalmát, amiben a szanaszét tört emelkedő volt.
-Oké. Akkor ezt még össze kell raknunk.-motyogta, majd hozzá is láttunk. Kb. éjfélre lettünk kész az emelkedővel, majd visszacsúsztattam a hátizsákomba, hogy biztos meglegyen.

Reggel a nap sugaraira ébredtem, ami pont a szemembe világított. A másik oldalamra fordultam, de már nem tudtam vissza aludni. Hisztisen kimásztam az ágyból, és mire elkészültem, dél lett. David már lent készítette a reggelijét.
-Mi lett veled?-nevettem fel.
-Unatkoztam, szóval csináltam tojásrántottát.-mutatta meg nekem mosolyogva az elkészült ételt, aminek láttán elment az étvágyam.
-David, ez gusztustalan lett.-mondtam.
-Hát kicsit tovább sütöttem mint kellett volna, de ehető.-vont vállat. Inkább kivettem a hűtőből egy tasak vért, majd a kanapéra ülve reggelizni kezdtem. 

*Délután, 6 óra*

-David, induljunk!-kiabáltam neki, miután lecsuktam a csomagtartót, és beültem a volán mögé.
-Emelkedő?-kérdezte, ahogy beült mellém.
-Itt van.
-Vér?
-Itt van.-mondtam unottan.
-Okés. Akkor mehetünk.-mondta, mire boldogan megindultam. Pár méterre a barlangtól megálltam, majd kipattantunk a kocsiból és lementünk.
-Okés. Ha minden igaz 20 perc múlva kezdődik a holdfogyatkozás.-motyogtam, majd leültem a sziklára és rajzolgatni kezdtem a homokba. Másra se tudtam gondolni, csak hogy milyen jó lesz újra látni a többieket, megölelni Theot és otthon lenni. Amíg így elgondolkoztam, el is telt a 20 perc, szóval amikor besütött a hold fénye, felkaptam a vállamra a táskám, és beálltunk alá. A David kezében lévő emelkedőre csöpögtettem a vérem, a boszorkányvért és a saját vérét is, és egymás kezét fogva vártuk a csodát. Volt egy nagy villanás, majd ugyanott voltunk. Csak már nem 1420-ban.
-Sikerült?-kérdezte ijedten David.
-Szerintem igen.-mondtam, majd megragadtam a kezét és kirohantunk a barlangból. Mivel nem akartam vesződni a taxi fogásával, futva tettük meg azt a pár kilométert, ami a városig vezetett.
-Istenem. Itthon vagyunk!-ugrottam David nyakába.
-El sem hiszem.-motyogta ő is. Első dolgunk az volt, hogy Theoék házához mentünk. Miután ráfeküdtem a csengőre, meghallottam a szerelmem hangját.
-Jövök már, nem kell kiszakítani a dobhártyám.-morogta az ajtó mögül, majd kitárta. A meglepettségtől csak elállt a szava, de nem szólt semmit.
-De kis morcos valaki. Így kell fogadni ennyi idő után?-kérdeztem mosolyogva. Ő is felnevetett, majd kitárta a karját, én pedig a nyakába ugrottam. David mosolyogva kikerült minket, majd pár másodperc múlva hallottam Aria sikoltozását. Nevetve elengedtem Theot, majd megcsókoltam.
-El sem hiszed mennyire hiányoztál.-morogta, miközben az arcomat simogatta.
-Hidd el, te is ugyanannyira hiányoztál.-mosolyogtam.-Be sem hívsz?-nevettem fel, hiszen még mindig a küszöbön álltunk.
-Menjünk inkább hozzátok. Ott nincs senki.-kacsintott rám, majd beültetett a kocsijába, és gyorsan elhajtottunk hozzánk. Nehezen, de kibírtam, amíg be nem léptünk a lakásba, ott viszont már egymásnak estünk, és nem sokkal később a szobámban kötöttünk ki.

-Nagyon hiányoztál, baby.-morogta a nyakamba, miután kihúzódott belőlem és lefeküdt mellém.
-Szeretlek.-motyogtam, mire mosolyogva felnézett a szemembe.
-Én is. Mesélj, Kai kikészített?-kérdezte halkan nevetve.
-Eleinte utáltam. De aztán tök jóba lettünk, vagy legalábbis nem akartuk megfojtani egymást. De miután elmondta, hogy mit tett veletek, kicsit újra megutáltam. És miután elmondta a testvérei történetét, meg is öltem. Csak hát a börtönvilágban nem lehet meghalni, így amikor már majdnem hazajöttünk Daviddel, feléledt, megtámadott minket és ő jött haza, minket hátrahagyva.
-Jajj kincsem. Te túl gyorsan megkedvelsz mindenkit. Olyan naiv vagy.-nevetett fel Theo.
-Nem is igaz! Nem vagyok naiv!-hisztiztem, majd belebokszoltam a vállába.
-De igen. És hisztis is.-kuncogott fel, majd leszorított a matracra és hevesen megcsókolt. Annyira hiányzott, hogy nem bírtam elhúzódni tőle, pedig kicsit haragudtam rá, hogy piszkált.
-Te pedig piszkálsz.-biggyesztettem le a számat, miután elengedett.
-Tudod hogy szeretlek.-mosolygott rám.
-Tudom.-mondtam én is majd kibújtam alóla és a fürdőbe mentem.
-Jössz?-néztem vissza.
-Persze.-mondta, majd utánam jött, és behúzott magával a kabinba. Zuhanyzás után még órákon át beszélgettünk, majd elaludtunk.