A boltban ébredtem, a saját véremben fürödve. Köhögve felültem, majd realizáltam a dolgokat. Felpattantam, majd rohanni kezdtem kifelé.
-Dorina!-kiabáltam, de mint gondoltam, sehol senki.-Francba.-morogtam, miközben beültem a kocsimba és az erdőbe hajtottam. Máshol nem lehettek. Elővettem a nyílpuskámat, majd halkan lépkedve lementem a barlangba. Dorina és David a holdfény alatt álltak, az emelkedővel a kezükben.
-Hazamegyünk.-suttogta Dorina halkan. Már kinyílt az emelkedő, amikor lőttem. David a földre rogyott, mire Dorina meglepődve nézett utána, mielőtt felém pislantott.
-Nem felejtettetek el valakit?-szólaltam meg. Meglepődötten nézett rám, de a következő pillanatban az ő mellkasába lőttem a nyilat.
-Kai! Ne!-kiabált, de nem tudott megállítani. 600 év után hazajutok. El sem hiszem. Még utoljára Dorinára néztem, majd elhagytam a börtönvilágot.
Amikor kinyitottam a szemem, ugyanott voltam mint az előbb. Csak nem 1420-ban. A boldogságtól felnevettem, majd gyalog indultam a város felé. Ahogy kiértem a főútra, fogtam magamnak egy taxit, és Beacon Hillsbe vitettem magam.
-Uram, mondana pár szót a városról? Ezer éve nem jártam itt. Majdnem szó szerint. Eddig egy börtönben voltam. Nem olyan szokásosban. Ez sokkal kegyetlenebb volt. Teljesen egyedül voltam, és akárhányszor megöltem magam, újraéledtem. Tudja, ilyen személyre szabott pokol volt az egész. Még pedig pár...
-Megérkeztünk.-morogta a sofőr.-15 dollár lesz.
-Persze.-mondtam, majd kutakodni kezdtem a zsebembe. Sok minden nem volt nálam, csak egy pár fülhallgató, amit kölcsön kértem még Dorinától, hogy ne kelljen az ő vinnyogó zenéit hallgatnom.
-Hát, ez is megteszi.-motyogtam, majd a sofőr nyakához szorítottam a fülest, amíg meg nem fulladt.
-Kösz, haver!-intettem be a kocsiba, ahogy kiszálltam. Első dolgom az iskolába való bejutás volt. Miután ez megvolt, feszengve mentem végig a folyosón, hiszen mindenki engem bámult. 600 év egyedül lét után szokni kell a tömeget. Ahogy kerestem a megfelelő embereket, becsöngettek. A diákok mentek órára, így körülbelül egy perc alatt kiürült a folyosó.
-Hát ez remek.-morogtam, amikor a következő pillanatban valaki elkapta a nyakam hátulról, majd bevonszolt egy üres terembe.
-Hol van?-hallottam meg egy morgást mögülem. Ahogy megfordultam és megláttam, tehetetlenül felnevettem.
-Theo, de rég láttalak! Eléggé kikupálódtál, pont téged kerestelek.
-Hol van Dorina?-kérdezte, miközben metszőfogai előtörtek.
-Ó, a kis barátnőd nagyon harcias. Nem mellesleg eléggé jóban lettünk. Csak aztán elmeséltem a múltam, és már nem akart barátkozni. Miután megölt, otthagytam.-vigyorodtam el, mire Theo morogva a falhoz taszított.
-Ott hagytad a saját börtönödben?
-Ugyan már haver, ne húzd fel magad. Nincs egyedül. Ott van az a nyápic David is, aki nem mellesleg kiköpött te.
-Meg foglak ölni.-morogta.
-Nem hiszem.-mondtam, majd zúdítottam rá egy adag agydaganatot.-Amikor utoljára találkoztunk, hagytad, hogy bezárjanak abba a pokoli helyre.
-Mi mást tehettem volna? Ariat elhurcolták miattad, apám majdnem meghalt miattad, én pedig vérfarkas lettem szintén miattad. Szóval nem hiszem hogy az én hibám.-mondta, miután elengedtem.
-Legjobb barátok voltunk.
-Igen. Voltunk.-mondta, majd magamra hagyott.
-Theo!-kiabáltam utána, mire megjelent az ajtóban.-Megpróbálhatom kihozni őket...onnan. Akármennyire haragszom is rá.
-Ez nem fog változtatni azon, hogy én mennyire haragszom rád.-morogta, majd bevárt. Kimentünk a kocsijához, majd a házukhoz hajtottunk.
-Okés. Kéne gyertya.-motyogtam halkan, ahogy szétnéztem a házban. Miután Theo adott nekem gyertyát, csöpögtettem egy kicsit a véremből. Halkan motyogni kezdtem, amikor Theo megfogta a vállam.
-Jövök veled.-mosolyodott el cinikusan. Sóhajtva folytattam tovább a mormolást, amíg újra ott nem voltunk. Theo új házában, 1420-ban.
-Menjünk.-mondta, majd az ajtó felé indult, de nem tudta kinyitni az ajtót.-Mi a fene Kai?
-Nem tudom. Nem működik jól.-motyogtam halkan, majd megpróbáltam átmenni a falon, ami sikerült is, így elindultunk Dorináék házához.
-Na jó. Most odamegyünk, és mit csinálunk? Beköszönünk hogy helóka, amikor nem is látnak minket?-kérdezte ingerülten.
-Gondolkozom. Lehet hogy nem tudjuk kihozni őket, de üzenetet hagyhatunk.-mosolyodtam el. Amikor beléptünk a házba, szembesülnünk kellett azzal a rendetlenséggel, ami ott volt. Tányérok és üvegek szanaszét a földön, a párnák szétdobálva. A következő pillanatban viszont megjelent Dorina, kisírt szemekkel és pizsamában.
-Meg foglak ölni ezért, ugye tudod?-morogta mellőlem Theo, miközben az összetört barátnőjét kísérte a szemeivel. A következő pillanatban viszont megtört a varázslat, és újra otthon voltunk.
-Nem, nem! Kai, vissza kell mennünk.-kiabált rám Theo, amíg meg nem látta mi történik. Orromból csöpögni kezdett a vér, miközben csak egy mondat lebegett a szemem előtt, amit az őseim üzentek. Ha nem ölöm meg Theot, visszaküldenek.
-Kai!-üvöltötte Theo folyamatosan, de nem tudtam rá figyelni, hiszen a következő pillanatban elájultam.
Pár óra múlva a kanapén ébredtem, Theo sehol. Lassan felültem a kanapén, amikor megláttam egy lányt. Háttal pakolászott, így nem valószínű hogy észrevett.
-Heló, Kai. Rég találkoztunk.-fordult felém, majd elmosolyodott. De ez már nem az az őszinte mosoly volt, amire emlékeztem.
-Aria?-kérdeztem halkan.
-Teljes valójában. De ugye tudod hogy ki foglak nyírni amiért ott hagytad Davidéket?-rontott nekem, miközben a falhoz szorított.
-Hol van Theo?-kérdeztem idegesen.
-Nem érdekel Theo! Hozd ki őket onnan!-kiabálta a képembe.
-A családotokban szokás ez a másik arcába üvöltözés?-kérdeztem, mire mérgesen elengedett, majd ott hagyott. Gyorsan mormolni kezdtem, amikor is megtaláltam Theot. Kirohantam a házból, majd beültem az első kocsiba amit megláttam. Az ösztöneim után mentem, ami elkísért egy hatalmas, erdő közepén álló házhoz. Lassan lépkedve mentem be az ajtón, amikor megláttam a nagyobb társaságot a nappaliban ülésezni. Ahogy meghallottak, egy emberként fordultak felém. A sok kíváncsi szempár miatt eléggé ideges lettem, de Theo hálistennek megszólalt.
-Nocsak, Kai. Felébredtél a boszikómából?-vigyorodott el gonoszul.
-Meg kell próbálnunk megint.-motyogtam kétségbeesetten. A gondolataim összevissza cikáztak, nem voltam magamnál. Épp most adták ki a parancsot, hogy öljem meg a legjobb barátomat, amikor végre újra megadatik az esély, hogy normális életem legyen. Hiszen ők is jól tudják, hogy Theo és Aria volt az egyetlen, akiket kedveltem, egész életem során. És lehet, hogy pszichopata vagyok, de csak azokat bántottam, akiket gyűlöltem. Se Ariat, se Theot nem akartam bántani, de rosszul sült el, így ők azt hiszik, gyűlölöm őket.
-Akkor, gyere.-mondta halkan Theo. Lassan odasétáltam, majd elővettem az emelkedőt, miközben körbenéztem a társaságon. Egyetlen egy barátságos tekintettel sem találkoztam, mindannyian összekulcsolták a karjaikat maguk előtt és szigorúan néztek rám. Biztató. Ahogy Theo a vállamra tette a kezét, halkan mormolni kezdtem, majd újra ott voltunk. Most viszont, ahogy az ajtóhoz értem, meg tudtam markolni a kilincset.
-Induljunk!-vigyorodott el Theo, majd karon ragadott. Kevesebb mint egy perc alatt odaértünk Dorináék házához, de ők nem voltak sehol.
-Siess, Theo. Nem bírom sokáig. Hozz egy tollat és egy papírt.-mondtam. Ahogy Theo megtalálta a szükséges eszközöket, gyorsan lediktáltam a szükséges információt.
-Hazaértek!-mondta Theo izgatottan, de én már nem bírtam tovább. Épp hogy nyitódott az ajtó, amikor visszatértünk. Én félájultan, az orromból csöpögő vérrel a földre rogytam, de Theo a segítségemre volt és adott egy kicsit a véréből.
-Rendben, Kai. Sikerült üzenetet hagynunk nekik.-mosolyodott el Theo, miközben felültetett a kanapéra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése