Part 58. Going home

-És...mi lett velük? Miután..-motyogtam halkan.
-Miután apám megölte anyámat, én pedig őt, árvák maradtunk. Csak én voltam és ők. Jeremy és Maya.-motyogta a képet nézve.-Nem volt semmink. Ők pedig egyre bunkóbbak és hisztisebbek lettek. Szóóval, őket is megöltem.-nézett rám mosolyogva. A szemeim hatalmasra nyíltak, egyszerűen nem hittem el, amit Kai mondott.
-Hazudsz.-mondtam, miközben a torkomban lévő gombóc egyre nagyobb lett. Felfelé kellett pislognom, hogy ne sírjam el magam.
-Miért tenném? Felszabadító volt. Soha többé nem kellett a vinnyogást hallgatnom, és koncentrálhattam magamra. És egyszerű is volt. Csak le kellett őket nyomnom a víz alá, pár másodperc és tádáá.-csapta össze vigyorogva a tenyereit.-Egyedül voltam. Hevesen ellenkeztek, de...
-Hagyd abba!-kiáltottam fel könnyes szemekkel.-Nem akarom hallani, hogy gyilkoltad meg a saját testvéreidet. Gyűlöllek, Kai, amiért ennyire élvezed, hogy kikészítesz.-morogtam rá, majd kirohantam a szobából, meg se álltam a boltig. Egyszerűen nem tudtam felfogni. Kai megölte a saját testvéreit. Mosolyogva, minden bűntudat nélkül. És én még kezdtem megkedvelni. Kezdtem benne a jót látni. De mint kiderült, valami vak homályt követtem. Egy csepp jóság nincs benne. Még egy-két órán át ott ücsörögtem, a sorok között, amikor meghallottam Kai hangját.

-Dorina! Hol vagy? Tudom, hogy itt vagy. A helymeghatározó bűbáj nem hazudik.-mondta.-Figyelj, sajnálom. Nem tudtam hogy ennyire felzaklat ez téged. Nem akartam hogy rosszul érezd magad ez miatt. Az hogy mi történt akkor, már nem számít. Kérlek, gyere elő.-mondta folyamatosan, miközben hallottam a lépteit folyamatosan felém közeledni.

Én hülye naiv liba már megint bedőltem neki, de ekkor elnyomtam magamban ezt az érzést, és megpróbáltam iszonyatosan gyűlölni őt. Nagyjából sikerült is.
-Tudom, hogy mit gondolsz most rólam. Hogy egy érzéketlen pszichopata vagyok. És talán igazad is van. De 600 év alatt, és amióta itt vagytok, rengeteget változtam.-mondta, mire előtte termettem.
-Fogd be, nem bírom hallgatni a hazugságaidat.-morogtam idegesen, még mindig kicsit könnyes szemmel.
-Sírtál?-kérdezte hatalmas szemekkel.
-Igen, Kai. Sírtam. És eldöntöttem valamit. Nem engedem, hogy kiszabadulj innen.-mondtam, mire furán kezdett el méregetni. Hátam mögül előkaptam a kést, amit itt találtam, majd hasba szúrtam vele.
-Dorina!-kiáltott rám. Sírhatnékom lett volna, megint, de nem hagytam, hogy meginogjak. Az újabb döfésem most a lábát érte, mire felordított. Utolsó döfésnek pedig szíven szúrtam. Fátyolos szemekkel rám nézett, majd összeesett.

Tenyerembe hajtottam az arcom, és utoljára ránéztem, mielőtt hazarohantam.
-David! David!-kiabáltam.
-Mi van?
-Megöltem Kait.-mondtam zokogva.-Menjünk, mindjárt lesz a holdfogyatkozás, nincs sok időnk!-rongyoltam be Kai szobájába az emelkedőért, majd a sajátomba a cuccaimért.
-Mit csináltál?-kérdezte David folyamatosan a nyomomban járkálva.
-Figyelj, majd elmagyarázom, de most menjünk.-szipogtam.
-Hé. Jó dolgot tettél.-nézett mélyen a szemembe.
-Lehet, hogy pszichopata volt, de akkor is megöltem.-mondtam, majd letöröltem a könnyeim. És senkinek se mondanám el soha, de amíg meg nem tudtam ezt, addig bírtam Kait. Daviddel kinyargaltunk az erdőbe, pont oda, ahova Kai vezetett minket múlthéten. Egy barlang szerűség volt, ahova összpontosult a fogyatkozás fénye, és aki a fény alatt állt, az hazajuthatott.
-Oké. Itt a kés.-nyomtam David kezébe, és hálistennek még nem száradt rá Kai vére. Rácsöpögtettük az emelkedőre, majd a saját vérünket is.

Ahogy besütött a hold fénye, boldogan Davidre pislogtam.
-Hazamegyünk.-suttogtam halkan. Már kinyílt az emelkedő, amikor David a földre rogyott.
-Nem felejtettetek el valakit?-láttam meg Kait. Meglepődötten pislogtam rá, de a következő pillanatban az én mellkasomba is szúródott egy nyíl.

-Tényleg azt hiszed nem próbáltam megölni magam ezelőtt? Mert igen. Sokszor, sokféleképpen.-mondta, miközben odasétált a holdfény alá. Felemelte az emelkedőt, majd motyogni kezdett.
-Kai! Ne!-kiabáltam, de nem tudtam felállni. Ugyanis verbénás volt a nyilam, míg Davidé farkasölőbe mártott. Kai még utoljára a szemembe nézett, majd eltűnt.
-Ne!-kiabáltam, de már minden hiába volt. Egyedül voltunk Daviddel. Megint. És most már sose jutunk haza.