Part 52. Strange places

-Dorina! Leszálltunk.-bökdöste a vállamat David.
-Kelek már!-motyogtam, majd kinyitottam a szemem és lassan felálltam. Elővettem a telefonomat, és amíg David a csomagjainkat várta felhívtam anyát.
-Szia kicsim! Küldök egy taxit a reptérre.-mondta.
-Rendben, köszi anya! Alig várom hogy lássalak.
-Én is kicsim! Nem sokára találkozunk, szia!-mondta, majd letette. 10 perc múlva megérkezett a taxink, ami egy hatalmas hotelhez vitt minket. A recepciónál egy fiatal lány ült, így hozzá mentünk információért.

-Jó napot! Miben segíthetek?-kérdezte a lány mosolyogva.
-Mrs. Hunterhez jöttünk.-válaszoltam.
-5. emelet 214es szoba.-mondta a csaj.

-Köszönjük!-mondta David, majd elindultunk.
-Irónikus, nem de?-néztem mosolyogva Davidre, ahogy beszálltunk a liftbe.
-A ribancok sosem halnak meg.-rántotta meg a vállát.-Legalábbis elvben.-mondta, mire felnevettem.
-Jajj kislányom annyira örülök az ittléteteknek! Holnap reggel lesz a tárgyalás.-ölelt szorosan magához anya, ahogy beléptünk a szobába.
-Minden megvan, ami kell!-mosolyodtam el.-Én is örülök neked. Apa a börtönben van?
-Igen!-mondta, majd letörölt egy könnycseppet.
-Kihozzuk onnan, ígérem.-motyogtam, majd bementem a szobámba és vettem egy forró fürdőt.

-Igazából miért is vitték börtönbe? Mi a vád?-kérdeztem anyát vacsi közben. Megigéztem, hogy hagyja figyelmen kívül, hogy megcsapolom a pincérlányt, így nyugodtan ehetek.
-A számlák amik a gépemen voltak, minden, ami apád ártatlanságát bizonyította, az átutalásoktól kezdve a fiókokig eltűntek. Kitörlődtek, és nem tudom mitől.-mondta, én pedig lenyeltem a torkomban lévő gombócot.
-Köszönöm a vacsorát, fel kell hívnom valakit!-álltam fel hirtelen. Berohantam a szobámba anya laptopját magammal cipelve, miközben Stilest tárcsáztam.
-Vedd elő az infó zseni lényed, Stilinski! Segítened kell!-mondtam a telefonba, ahogy felvette.
-Dorina, itt hajnal 2 van.
-Ez az egyetlen esélyem hogy megmentsem apát! Kérlek.
-Nem ér rá reggelig?
-De.-sóhajtottam megadóan. 11kor lesz a tárgyalás! 8 körül hívlak.
-Okés.-motyogta, majd kinyomta. Értetlenül a telefonomra néztem, majd átmentem Davidhez, aki az ágyban kockult.
-Mi lesz a terv, farkaskám?-huppantam be mellé mosolyogva.
-Hát, amíg te Stiles segítségével csinálod a számlák visszaállítását és érvelek, ellenetek. Sajnálom.
-Megoldjuk. Ha nem sikerül a visszaállítás, megigézem a bírót.

*Másnap reggel 11kor*

Gyorsan felkaptam magamra valami göncöt, majd elindultam taxit fogni. Stilessal most végeztünk, de David már ott van, valószínűleg most erősen érvel apámék ellen. 10 perc múlva megérkezett a taxi, és még 10 percig tartott a bíróságra vezető út. Vámpírsebességgel rohantam a tárgyalóteremig, majd nagy hévvel beléptem. Mindenki rám kapta a tekintetét, köztük David is.
-Hála az istennek!-motyogta halkan.
-Kisasszony!-szólalt meg az bíró.
-Bizonyítékaim vannak apámék ártatlanságára. Sikerült anyám megbuherált gépére visszatelepítenem az összes átutalást, számlát, fiókot, így nyugodtan megnézhetik, hogy ártatlanok!-csúsztattam a bíró elé a gépet, miközben mélyen a szemébe néztem. Visszasétáltam anyáékhoz, akik szorosan magukhoz öleltek, majd kiküldtek minket a bírói teremből, amíg átnézték a bizonyítékokat.
-Figyeljetek ide!-néztem a szemükbe.-Mielőtt bármit kérdeznétek, felejtsétek el, hogy David ellenünk tanúskodott. Behoztam a bizonyítékokkal teli laptopot, ennyi történt csak.
-Rendben. Remélem minél hamarabb vége lesz ennek.-sóhajtott anya.
1 óra múlva kimondták apáék ártatlanságát, szóval végre eljöhettünk. Mindkettejüket megöleltem, amikor David rám kiáltott.
-Ott van az a nő!-mondta, majd rohanni kezdett. Én utána, míg elé nem álltam ezzel megelőzve.
-Hová, asszonyom?-kérdeztem, amikor hatalmas fejfájást zúdított rám. A földre zuhantam, így ő engem kikerülve szaladt tovább. Amikor elengedett, dühösen követtem őket egy zsákutcába. Ott már vagy 20 boszorkány volt, egy mantrát mondogatva folyamatosan.
-Mi történik?-kérdeztem.
-Le kéne lépnünk.-motyogta David.
-Egyet értek!-kezdtem el szaladni, David utánam, de abban a pillanatban megszakadt a kép.

Amikor újra felkeltem, David mellett feküdtem az üres utcán. Sehol egy ember, egy autó, semmi mozgás.
-Dorina?-hallottam meg David nyöszörgő hangját mellettem.
-Itt vagyok.-ültem fel hirtelen.-Hol vagyunk?
-Fogalmam sincs!-pattant fel ő is. Elindultunk, de nem találtunk sehol senkit. Ismerős volt a hely. Nem is kicsit. Hiszen a házam előtt feküdtünk! Csak éppen a megszokott nyüzsgés nélkül szinte felismerhetetlen volt. Megragadtam a kilincset, de az ajtó minden féle rángatás nélkül kinyílt. Beléptem, és eltátottam a számat. A bútorok, minden a helyén volt, csupán a megszokott otthon illat nem lengte be a teret és az én cucca se hevertek szanaszét. Üres volt és jellemtelen. Csak egy ház. Nem egy otthon. 

-David...-suttogtam. 

-Tudom. De ez szerintem még ijesztőbb.-hozta oda nekem az újságot, majd a dátumra bökött. 1420. május 24. 

-Hol a fenében vagyunk?-kiáltottam fel most már idegesen és ijedten. 

-Nemtudom. De nem otthon. 

*Theo szemszöge*

Éppen Ariaval beszélgettünk a falkáról, amikor megcsörrent a telefonom. 

-Szia!-szóltam mosolyogva a telefonba a szerelmem neve láttán.

-Haló? Theo ugye? Nem tudom igazából ki vagy, csak megkerestem a lányom telefonjában az első számot és téged mutatott. Megtaláltam Dorina telefonját az utcán, Davidével együtt. Órák óta keressük őket de sehol semmi.

-Maga Dorina anyja, ugye?-kérdeztem kissé idegbetegen.

-Igen.

-Rendben. Ezen a számon visszahívom, hátha kiderítek valamit.-mondtam, majd kinyomtam. 

-Induljunk!-mondta Aria is, majd bepattantunk a kocsimba és Anáékhoz mentünk, miközben Aria hívta a többieket is. 

-Nos.-köszörültem meg a torkom.-Dorina és David nyom nélkül eltűntek. 

-A-nek köze lehet ehhez?-gondolkozott Stiles.

-Szerintem ez nem -A műve. David nekem mesélt valami boszorkányról és hogy látta a tegnapi bulin. 

-Szerinted ő volt?-kérdezte Ana.

-Akár. Egy bosszúszomjas boszorkány sosem jó hír.
-És most mit csinálunk akkor?-kérdeztem. Hiszen a barátnőmnek szó szerint nyoma veszett.
-Fogalmam sincs. De kitalálunk valamit, nyugi bátyó.-ölelt át Aria.

*Dorina szemszöge*

Daviddel találtunk egy autót, szóval azzal járkálunk a városban, emberek után kutatva, de eddig nem jutottunk sokra. Viszont elmentünk a kórházba nekem vérért, Davidnek meg az áruházba kajáért. Full kihalt minden, és eléggé félek is. De megbeszéltük hogy kitartunk és együtt leszünk, bármi is legyen. Visszamentünk a házunkba, ahol a szekrénybe benne voltak a ruháim is. Tehát minden olyan mint régen, csak a dátum más. Aztán hirtelen bevillant valami. Mintha ott lettem volna. Még a lágy szellőt is éreztem a bőrömön. A következő pillanatban két kisgyermek hangos kacagását hallottam meg, akik elrohantak mellettem. Utánuk viszont egy dühöngő férfi rohant, aki amint elkapta a kisfiút eszeveszettül verni kezdte őt. Várjunk csak. 1420. Egy kisfiú és egy kislány. Egy idegbeteg apa.
-Ne!-kiáltottam fel, de abban a pillanatban megszakadt a vízióm és megint a szobámban voltam.
-Te is láttad?-rontott be David.
-Igen.-motyogtam.-Haza akarok menni!-kezdtem el sírni. Nem bírtam tovább.
-Én is, de ahhoz hogy ez menjen, ki kell tartanunk.-motyogta, én pedig óvatosan bólintottam.

Reggel álmosan ébredtem. Alig aludtam egész éjjel, azon gondolkoztam, hogy mégis hol a fenében vagyunk, hogy jussunk ki innen, és hogy mennyire hiányzik Theo. Így mikor lesétáltam pizsiben, és megláttam Davidet kávét inni, újra elment a kedvem mindentől.
-Képzeld, az új újságon is a tegnapi dátum van.
-Hát az remek.-mentem a hűtőhöz egy véres zacskóért.-Várj, mi?-fordultam meg hirtelen.
-1420. május 24.
-De hogy?
-Nem tudom. Fogalmam sincs de kezdek én is kiakadni.
-Ajj annak sosincs jó vége ha mindketten hisztisek vagyunk.-nevettem fel.
-Hát  az tuti.-nevetett fel ő is. Eléggé kellemetlen helyzetünkben is tudtunk nevetni. Ezek voltunk mi. Aztán mindketten lefagytunk, mert egy újabb látomás jelent meg a szemeink előtt. Ez a tegnapi folytatása volt.
-Apa, ne!-szaladt oda a kislány, de az apja csak durván ellökte, úgy hogy el is esett. Hiába kiabáltam, vagy próbáltam megmozdulni, nem tudtam. Hiszen csak egy vízió volt a múltból. Pár másodperc múlva el is tűnt, a két síró kisgyerekkel együtt.
-Na jó, mi a fasz volt ez?-kiáltotta David dühében. Persze. Hiszen most már Ariat is bántották a látomásban, Theoval együtt.  

-Inkább az a kérdés, hogy miért látjuk ezt?-kérdeztem halkan. Mert az még oké, hogy látunk egy-smást. De hogy miért és honnan jön ez? Na az már egy jó kérdés.
-Dorina!!-kiáltott fel David.-Volt ott valaki!-mutatott az ablak felé majd kirontott a házból. Mire én is kiértem már senki nem volt itt.
-Ki volt az?
-Nem tudom. Csak egy másodpercre láttam.