Part 38. You left me alone

-Sajnálom, de a frászt hoztad rám.-öleltem szorosan magamhoz.
-Csak a cuccaimért jöttem.-mondta Theo, mire nekem összeszorult a torkom. Nem, nem akarom hogy megtudja hogy szeretem, így sírni se akarok előtte.
-Elmész?-kérdeztem tágra nyílt szemekkel.
-Igen. Muszáj. Most, hogy visszatértél, boldogulsz egyedül is.-mosolyodott el, de láttam rajta hogy ez neki is nehéz.
-De...-mondtam halkan. Nyomott a homlokomra egy hosszú puszit, majd kisétált az ajtón. Eddig bírtam, felrontottam a szobámba és sírva az ágyamra rogytam. Életem szerelme épp most sétált ki az ajtómon, engem romokban itt hagyva, egyedül. Rögtön azon kezdtem el gondolkozni, hogy vajon merre lehet most, hova ment. Elhagyja a várost is, vagy csak engem? Miközben ezen gondolkoztam megcsörrent a mobilom. Már 4 óra volt, szóval kezdenem kéne készülődni, de egyáltalán nem álltam erre készen most lelkileg.
-Szia Dorina! Hogy állsz?-kérdezte Ana csilingelő hangján.
-Sehogy.-szipogtam a telefonba.
-Nyisd ki az ablakod.-mondta. Nem telt bele 5 perc, míg beugrott az ablakon.-Mi történt?-kérdezte, majd szorosan magához ölelt.
-Theo elment. Pont belefutottam, mielőtt elment volna.
-Hova ment?
-Nem tudom. Nem mondta el. Csak annyit mondott, hogy muszáj lelépnie.-mondtam, majd újra kitört belőlem a sírás. Tudtam, hogy rengeteg lelki fájdalmat okoztam neki, de simán megbeszélhettük volna ezeket. Nem kellett volna ennek így történnie. Nem ma. Sőt, sose.

*2 héttel később*

Mióta Theo lelépett, nem vagyok teljesen önmagam. Egy részem vele együtt elment. Ő volt az egyetlen, aki mellettem volt a vészterhes időkben, és nagyon hiányzik a lénye. Teljesen megbabonázott. És rettenetesen hiányzik. Iskolába se jár már, viszont David visszatért, és együtt próbálunk pótolni mindent, mivel én sem voltam valami aktív az elmúlt pár hétben a suliban. Liamet pedig a szárnyaink alá vettük, leginkább Scott és Stiles. Már kezdi elfogadni, hogy mi lett belőle, és mi is támogatjuk mindenben. 

Órák után hazamentem, de megbeszéltem Lydiával és Daviddel, hogy egy óra múlva átjönnek és tanulunk. Kimentem a konyhába, amikor az ajtónál egy alakot véltem felfedezni. 

Hátráltam pár lépést, és amikor megláttam az illetőt, a szívemet elöntötte a melegség. De még meg kell büntetnem azért, amin keresztülmentem miatta.
-Szia.-nyitottam ki az ajtómat.
-Szia. Bejöhetek?-kérdezte. Kis tétovázás után beengedtem az ajtón, ő pedig szétnézett a nappaliban, mielőtt bármit is mondott volna.
-Hol voltál? És miért jöttél vissza?-vágtam hozzá a kérdéseimet.
-Volt egy kis elintézni valóm.-köszörülte meg a torkát.-És azért jöttem vissza, mert hiányzol.-mondta, nekem pedig megdobbant a szívem erre a szóra. Halványan elmosolyodott reakcióm láttán, majd közelebb lépett hozzám.-Tudom, hogy én sem vagyok számodra közömbös. Csak ki kell mondanod.-simított végig az arcomon. Már épp megcsókolt volna, én pedig hagytam is, amikor megembereltem magam és elhúzódtam tőle.
-Itt hagytál pont akkor, amikor a legnagyobb szükségem lett volna rád.-mondtam. Ekkor megrezzent a telefonja. Elolvasta az SMS-t, majd az ajtó felé biccentett.
-Mennem kell.-mondta, majd az ajtó felé vette az irányt.
-Theo Raeken, ha most kilépsz azon az ajtón, vissza se gyere!-mondtam hangosan. Egy pillanatra megtorpant az ajtó előtt, majd visszafordult.
-Visszajövök, és megbeszélünk mindent, rendben?-kérdezte. Miután nem válaszoltam, sóhajtva elhagyta a lakást, és pedig a falhoz vágtam a véreszacskót, ami épp a kezem ügyébe került.
-Öhm...hali.-mondta Lydia furán vizslatva engem.
-Gyertek be.-mosolyodtam el.-Majd eltakarítom.-mondtam. David undorodva a falra meredt, majd leültünk mindhárman az asztalhoz, és matekozni kezdtünk.
-Én ezt nem értem.-motyogtam.
-Mert nem koncentrálsz. Mi történt, mielőtt idejöttünk?-kérdezte Lyds.
-Theo itt volt.-motyogtam.
-Micsoda? Miért?-kérdezte David.
-Mert meg akart fektetni.-nevettem fel.-Állítólag hiányoztam neki, és bocsánatot akart kérni.
-Ugye nem bocsájtottál meg neki?
-Nem, dehogyis. Nem vagyok már buta liba.
-Helyes. Ne add magad könnyen.-ölelt meg Lydia, majd folytatta az unalmas matek magyarázását. 

Kb. 3 óra múlva Lydia és David hazamentek, én pedig sóhajtva takarítani kezdtem a szana szét fröcskölődött vért.
-Mi történt?-hallottam meg egy ismerős hangot magam mögött.
-Semmi.-morogtam, majd tovább takarítottam a ragacsos finomságot.
-Figyelnél rám egy pillanatra?-kérte halkan. Ledobtam a rongyot a földre, majd karba tett kézzel világoskék szemeibe néztem.
-Mit szeretnél?-kérdeztem.
-Nézd, tudom hogy nem volt szép dolog egyedül hagynom téged. Szükséged volt rám és igazából nekem is rád. De volt pár dolog amit ha én nem intézek el más nem fog helyettem.
-Még pedig?-kérdeztem kíváncsian.
-Ne nehezítsd meg kérlek.
-Arra az ajtó.-mutattam a fadarab felé, majd visszafordultam a véres falhoz. Abban a pillanatban két erős kezet éreztem meg a derekamon, majd puha ajkakat a nyakamon.
-Dögös vagy amikor leszarsz.-morogta.
-Hát, akkor ezek szerint mostantól mindig dögös leszek.-mondtam, majd tovább dörzsöltem a falat, de a szívverésemet még így sem tudtam visszafogni. Halkan felkuncogott, majd tovább haladt a csókjaival.
-Az a baj, hogy hallom a szívverésed cica.-mondta, majd maga felé fordított, hogy megcsókolhasson.
-Theo...-tettem a kezem a mellkasára, és mélyen a szemébe néztem.-Talán a szívem szerint már rég hagynám, hogy az ágy felé vonszolj, viszont megtanultam gondolkodni. Nem leszek egy hülye liba még egyszer, aki csak úgy odadobja magát neked, amikor te fütyülsz. Azt a Dorinát felejtsd el.-mondtam, majd leszedtem magamról nagy kezeit és felvettem a rongyomat a földről. Nevetve leült az egyik konyhában található bárszékre, majd az asztalon található magazinokat kezdte nézegetni. Nem gondoltam, hogy egyszer ilyet kívánok, de most azt kívántam bárcsak eltűnne. De inkább nem szóltam semmit, csak csendben folytattam a takarítást. Amikor végeztem nagyjából, kiöntöttem a vödör vizet a csapba, majd kiterítettem a rongyot száradni. Beálltam Theo elé, ő pedig lassan felvezette rám a tekintetét.

-Ha nincs hova menned, bár fogalmam sincs hol voltál ebben a két hétben, megágyazhatok neked a kanapén.-mondtam, mire szélesen elmosolyodott.
-Nekem jó lesz melletted.-állt fel, hogy magasabb legyen nálam.
-Mint ma már mondtam, arra az ajtó.-mutattam a hátam mögé, mire felnevetett. Kicsit én is elmosolyodtam, de nem törhettem meg. Bár a képzeletemben amióta visszakapcsoltam az az éjszaka járt, nem dőlhettem be neki. Hiszen ő nem szeret engem. Nem kellek neki, legalábbis nem komoly kapcsolatra. Maximum szexre, de arra viszont nagyon. Felmentem közben ágyneműért, majd beálltam a tükör elé, és suttogva mondogattam magamnak, hogy nem feküdhetek le vele még egyszer. Azért suttogva, mert ha beszélnék úgyis hallaná. Levittem neki a takarót és a párnát, majd egy 'jó éjt' elmotyogása után visszaindultam a szobámba.
-Nem is kapok jó éjt puszit?-kérdezte, de rá se hederítve továbbsétáltam. Abban a pillanatban előttem termett, én pedig beleütköztem. Azonnal megcsapott parfümjének az illata, amit annyira imádok, de nem törtem meg. Nagyon közel voltam hozzá, de ha ma este megingok, akkor azt fogja hinni hogy engem bármikor elcsábíthat. Ami, mondjuk igaz lenne, de nem ma. És nem addig amíg titkolózik.
-Örökké ilyen leszel velem?-kérdezte.
-Amíg nem tudom az igazat, biztos.-mondtam, majd már éppen kikerültem volna, amikor mosolyogva beállt elém.-Engedj fel.-morogtam, és próbáltam visszafogni magam, hogy ne lökjem le a lépcsőn, már így is sok kárt tettem a házban.
-Addig nem míg meg nem hallgatsz.-mondta.
-Nem vagyok kíváncsi a magyarázataidra.-motyogtam, bár tudtam, hogy hülyeséget mondtam.
-Nem vagy kíváncsi a magyarázatomra, de nem bocsájtasz meg amíg nem tudod az igazat? Hogy is van ez?-kérdezte nevetve, én pedig megfordultam, és úgy döntöttem inkább a földszinti zuhanyzóban mosakszom meg.
-Hé, tudod hogy csak vicceltem. Gyere.-húzott a kezemnél fogva a kanapéra. Ahol megfogta a kezem, szinte lángolni kezdett a bőröm.
-Tudni fogom ha hazudsz, szóval.....-motyogtam.
-Nem fogok hazudni. Az elmúlt két hétben....