Part 20. The woman of screams

-Lydia?-kérdeztem hitetlenkedve. Könnyes szemekkel megfordult és ránk nézett, majd oldalra. Mellette 3 diák feküdt holtan, letépett fejjel, egymásra pakolva.
-Mi történt?-kérdezte Allison.
-Nem tudom. Csak beültem a kocsiba és itt kötöttem ki.-mondta.
-Láttad, ki tette ezt?-kérdeztem, ő pedig csak megrázta a fejét.
-Ne már Dorina, tudjuk, hogy Ronald volt az. Hiszen elvezetett ide az a borzasztó kanima szag, csak ő lehetett.-mondta Ana, és igaza volt.
-Szóljunk a rendőrségnek!-mondta Allison, majd elvonult telefonálni.
-Gyere Lydia, menj haza okés?-öleltem meg, majd mind a 4en elindultunk a kocsinkhoz.
-Lydia, jövök mögötted, hazakísérlek.
-Okés!-mondta. Elköszöntünk Allisonéktól, majd elindultunk Lydiáék felé.
-Holnap bemegyek a nagyimhoz az Eichenbe, szeretném ha velem jönnél!-mondta, ahogy megérkeztünk.
-Persze, eljövök veled.-mondtam, majd megöleltem. Miután biztos voltam benne, hogy Lydia épségben beért a házba, vissza mentem Scottékhoz.
-Szia! Már aggódtam!-pattant fel Stiles ahogy lementem a pincébe.
-Ronald?-kérdezte Scott.
-Elvesztettük. És megölt 3 embert.-mondtam csalódottan.-Pocsék vámpír vagyok gyerekek.-nevettem fel keserűen, majd lerogytam a székre.
-Ez nem a te hibád. El kapjuk, ígérem.-mondta Stiles, majd nyomott egy csókot a számra. Elmosolyodtam optimizmusán, de jelen helyzetben eléggé mi álltunk vesztésre. Vani eltűnt, Ronald gyilkolászik, mi pedig itt ülünk a pincében és vigyázunk Scottra.
-Lydia....megint ott volt.-nyögtem ki végül.
-Miért?
-Azt mondta, hogy beült a kocsiba és ott kötött ki. Holnap megyünk a nagyijához az Eichenbe.-mondtam.
-Szerintetek ő tud valamit arról, hogy Lydia micsoda?-kérdezte Scott.
-Ő az egyetlen reményünk. Hiszen ő is azért került be az Eichenbe, mert állandóan sikoltozott.-mondtam.

Csendben ültünk egymás mellett, az úti célunk felé tartva. Lydia szótlanul fürkészte a tájat, míg én vezettem.
-Minden rendben lesz.-mosolyogtam rá, bár magam sem hittem el amit mondok. Leparkoltunk az Eichen üres parkolójába, majd bementünk a sötét és rideg épületbe.
-Ettől még engem is kiráz a hideg, pedig nem is tudok fázni.-húztam el a szám, mire Lydia halkan felnevetett.
-A nagyanyámhoz jöttünk, Mrs. Martinhoz.-mondta Lydia a recepciós csávónak.
-Rendben. Tegyetek ki mindent a zsebetekből, fülbevalót, övet, mindent.-mondta hanyagul. Miután megtettük, az egyik ápoló elkísért minket Mrs. Martin szobájába. Egy sípoló hang jelezte, hogy bemehetünk a nagy üveg ajtón, majd bezárták mögöttünk. Lydia nagymamája az ágyon ült egy kedves mosollyal az arcán.
-Már vártalak, Lydia. Ülj le, kérlek.-mondta, és mintha engem észre se vett volna. Nem tudom, hogy ennek örüljek, vagy inkább megijedjek.
-Gondolom tudod, miért vagyok itt.-kérdezte hidegen Lydia.
-Persze, hogy tudom, kicsikém. Egyik percről a másikra hullák mellett kötsz ki, mert megérzed a halálukat. Állandóan feszélyezve érzed magad ez miatt, és teljesen igazad is van.

-Mi vagyok én, nagyi?-kérdezte Lydia.

-A sikolyok asszonya. Egy banshee. Egy boszorkány.-pattant fel a nagymamája.-Megérzed a halálukat, mi? Képzeld, az ellen is tudsz tenni, hogy meghaljanak. A sikolyod azért van, hogy meghalld azt, amit más nem tud. Kizárja a külső zajokat, segít összpontosítani. Ezért van annyi erő benned, hogy embereket ments meg. Ez egy különleges és remek adottság, Lydia. És élned kell vele. 

-És mi van ha nem akarok?-kérdezte a barátnőm könnyes szemekkel.

-Embereket menthetsz meg attól, hogy meghaljanak. Segíthetsz a barátaidnak, mint ennek a csinos vámpírlánynak itt. Együtt megmenthetitek az embereket.-mondta. Ó, szóval észrevett. Remek. 

-És....hogyan csináljam?

-Erre rá fogsz jönni. Tudom, hogy okos vagy.-mondta, majd megölelte Lydiát és eljöttünk.

-Megtudtad amit akartál?-kérdeztem, miközben hozzájuk tartottunk. 

-Fogjuk rá. Viszont halálra rémisztett.-mondta, én pedig rosszallóan megráztam a fejem.

-Most már ez a világunk Lydia. Egy ismeretlen zaklat minket, Allison vadász, Scott és Sandra vérfarkas, én és Ana vámpírok vagyunk te pedig banshee. Az erőnkkel megakadályozhatjuk az emberek meggyilkolását, és a gonosz kiteljesedését. A gonosz pedig nem más, mint A.-mondtam. 

-Az a jó, hogy ti itt vagytok nekem.-fogta meg a kezem, én pedig elmosolyodtam. 

-És Vanit is meg fogjuk találni.-mondtam, amikor megrezzent a mobilom.-Csak David az.-mondtam, majd elolvastam az SMS-t, ami azt írta hogy menjünk el hozzájuk. 

-Helóka. Mizu?-kérdeztem mosolyogva, amikor megérkeztünk.

-Gyertek be.-mosolyodott el David is, én pedig a megszokott könnyedséggel léptem át a küszöböt. 

-Kell a tanácsotok. Allison harcolni tanít, és kell valaki akin gyakorolhatok.-mondtam.

 -Allison?-kérdeztem.

-Őt nem akarom bántani. És te amúgy is gyorsan gyógyulsz.

-Jól van, kis herceg, de nem hagyom magam.-mondtam, majd levettem a kardigánom. Az első pár szúrást kivédtem, majd elkaptam a csuklóját és kicsavartam.

-Béna vagy, ez nem elég.-mondtam. 

-Ne légy túl bíráló!-mondta Allison, miközben csúnyán nézett rám. Ő nem tudja, hogy David az ilyeneken nem sértődik meg, hiszen évek óta barátok vagyunk. A következő próbálkozásán pedig a kés átkerült a kezembe és a torkának szegeztem.

-Bumm! Halott vagy!-mondtam, majd ellöktem magamtól és vártam a következő kísérletet. Lydia jót mulatott rajtunk, Allison pedig félt, hogy bántom Davidet. Egyszer sikerült megsebeznie, de nem volt vészes. 

-Jól van, az utóbbi nem volt rossz. De még gyakorolj, sokat!-néztem mosolyogva a véres topomra. 

-Okés, köszi, hogy segítettél.-mondta, majd megölelt. Miután hazavittem Lydiát, én is hazamentem, és taliztam Ronalddal. Mosolyogva integetett nekem, én pedig figyelmen kívül hagyva őt parkoltam be az udvarba. Mire kiszálltam a kocsiból, már ott állt mellettem. 

-Halihó, vámpírcsajszi. Mi újság?-kérdezte.

-Most komolyan el fogjuk játszani hogy haverok vagyunk?-kérdeztem.

-Hé, mi a probléma?

-Hogy mi a probléma? Amellett, hogy tegnap egész nap bunkó voltál és megpróbáltál kikezdeni velem, megöltél 3 ártatlan diákot. Ez a probléma, Ronald.

-Miről beszélsz? Én nem öltem meg senkit.-mondta meglepetten.
-De, Ronald, te voltál az. Követtelek oda a szagod alapján, csak már mire odaértem nem voltál ott. De az biztos, hogy megölted őket.-mondtam dühösen.
-Én nem emlékszem. De azért jöttem, hogy a bunkózásom miatt elnézést kérjek. A Hold egész nap a hatása alá vont, mindenkit megbántottam magam körül. Ne haragudj.-mondta. Szemében őszinte csillogást láttam, de akkor se tudtam neki megbocsájtani. Most még nem.

-Sajnálom Ronald, de ez nem ilyen egyszerű.-mondtam, majd bementem a házamba, őt egyedül hagyva az udvaron.