Part 15. Reborn

Egy. Kettő. 

Egy.

Kettő.

Így számoltam a szívverésem, amikor kinyílt a szemem. Ijedtemben felültem, és levegőért kapkodtam. -A már a közelben sem volt, viszont a párna, amivel megfojtott, még ott hevert az ágyamon. Vörös rúzzsal ez a felírat volt rajta:
"Örökké együtt. Fantasztikus, nem igaz? -A"
Az agyam sokkal gyorsabban beindult, mint máskor. Éreztem, hogy elönt a felismerés. Ana vére meggyógyított. Még a szervezetemben volt. -A pont ezt akarta. Vámpírrá változtatott. Viszont nem éreztem jól magam. Valami után eszeveszettül sóvárogtam. Kimentem a folyosóra, hogy ételt kérjek az egyetlen nővértől, aki benn maradt a sürgősségin.
-Feküdj le kislány, reggel ételosztás.-mosolygott. Szinte nem is hallottam, mit beszél, csak a vére zubogására figyeltem.
-Dorina!-szólítgatott.
-Öhm, persze.-mondtam, majd visszaindultam. Csak időközben egy ínycsiklandozó illat a másik irányba kezdett hívogatni. Egyre gyorsabbra vettem a lépteimet, míg a végén már futottam. Egy vérbank szerű szobánál kötöttem ki. Öntudatomon kívül rávetettem magamra a zacskókra és szaporán inni kezdtem a bennük levő folyadékot. A harmadik üres zacskónál tértem csak magamhoz, és elképedve néztem magam elé. Végül felkaptam még vagy 4 zacskóval és visszasompolyogtam a szobámba. A tükröm elé álltam, hogy lemossam az arcom az árulkodó jelektől, amikor szúró érzést éreztem az ínyemben. Kinyitottam a számat, és fájdalommal teli nyöszörgéssel figyeltem, ahogy előbújik a két megnyúlt metszőfogam, a szemem alatt kidudorodnak az erek és az arcom eltorzul. A szám elé kaptam a kezem, és mire egyet pislogtam újra a régi önmagamat láttam. Eddig bírtam, a telefonhoz rohantam és tárcsáztam Ana-t.
-Haló!-szólt bele álmoskás hangon, gondolom aludt.
-Ana..be kell jönnöd a kórházba. Valami....történt.-motyogtam.
-Rohanok.-mondta, majd kinyomott. Amíg várakoztam, még egy zacskó vért elszopogattam és a TV-t bámultam.
-Itt vagyok!-rontott be Ana. Teljesen elképedt, megszólalni nem tudott amikor látta, mit csinálok. Mindenféle magyarázat nélkül odadobtam neki a párnát.
-Ez -A műve?-kérdezte, én pedig bólintottam.-Hogy érzed magad?
-Sírhatnékom van. Nem tudom mi lesz ezután. És hogy bírni fogom-e. Én nem akartam ezt.
-Tudom. De itt leszek neked és segítek mindig, rendben?-kérdezte, majd megölelt.-Hány embert mészároltál le?-kérdezte nevetve.
-Egyet se. Inkább kifosztottam a vérbankot.-lebegtettem meg az egyik zacskóm.
-Adj egyet!-mondta Ana, majd immár ketten ittuk a pezsdítő piros folyadékot.
-Pakolj össze, kijuttatlak innen.-állt fel az ágyamról.
-Nem lehet. Túlságosan feltűnő.-mondtam.
-Sokat kell még tanulnod, drága. Elintézzük. Megtanítalak.-mosolygott rám. Összepakoltam a cuccom és felöltöztem normális ruhába, majd a véres zacskókat a táskámba gyömöszölve elhagytuk a szobám. A recepciós nőhöz sétáltunk, és Ana mosolyogva a nő szemébe nézett.
-Kitörölné Dorina Hunter aktáját, kérem?-mosolygott.-Majd felejtse el, hogy itt jártunk. Dorina sem volt itt, a balesete nem történt meg. Viszlát!-mondta, majd karon ragadott és kivitt a kocsijához.

-Ezt hogy?-kérdeztem nevetve.
-Szeretnél tanulni egy smást?-kérdezte, ahogy beültünk a kocsiba.
-Természetesen. Most már ezzel kell élnem, és eddig semmi negatívumot nem tapasztaltam.-mosolyodtam el.
-Ó, ne örülj még előre. Imádok vámpír lenni, de van pár negatívum. Például az állandó szomjvágy. Ami ifjú korban a legnehezebb. Amikor átváltoztam, letéptem a postás fejét az éhségtől. Aztán szegény Damon takaríthatott utánam.-nevetett fel.-Aztán itt van ez, hogy örökké titkolóznod kell. Nem mondhatod el mindenkinek a valód. Majd még talán az ellenségek, vadászok jelenthetnek gondot, de hát itt vagyunk, megbirkózunk velük.
-Rendben. Készen állok a tanulásra.-mondtam vidáman.
-Okés. Most nyilván azért vagy feldobva, mert a vámpírok intenzívebben éreznek. Intenzívebben vagyunk szerelmesek, boldogok, de egyben szomorúak, depressziósak is. És ez olykor nem a legjobb, főleg ha átkapcsolunk....-mondta.
-Átkapcsolunk?-kérdeztem vissza.
-A vámpírok ki tudják kapcsolni az érzéseiket. De ebbe nem akarok belemenni, mert szörnyű dolgokat művelünk egy-egy kikapcsolás után. Például volt már olyan, aki lemészárolta  a családját, vagy egy fél várost akár. És tudod mi a legrosszabb? Akkor nem érzel semmit, viszont ha visszakapcsolsz, minden érzésed összetornyosul. Szóval ha lehet, ne kapcsolj ki.-nevette el magát, én pedig kővé dermedve figyeltem.
-Most már erőteljes vagy. Erős, gyors, minden érzéked kifinomultabb és halhatatlan vagy. Nem öregszel.-mosolyodott el, én pedig ittam minden szavát.-A másik fontos dolog még, az az igézés. Így juttattalak ki innen. Meg tudsz igézni embereket, tudod őket irányítani. Kivéve ha verbéna van a szervezetükben. A verbénával vigyázz, az méreg nekünk. A naptól megégünk, de erről gondoskodok majd. De most menjünk haza.-mondta, majd beindította a kocsit és elmentünk hozzájuk. Útközben még több mindent elmesélt, a múltjáról, hogy Damon hogy változtatta át, és hogy ő is volt már kikapcsolva. Ahogy kipattantunk a kocsiból, mentünk a házukba, Ana elől, én mögötte.
-Ja és! Minden házba bejutást kell kérned, mielőtt belépnél. Vagyis csak emberek és vérfarkasok házába.
-Hát ez nagyon érdekes.-mondtam.-Szeretnék kipróbálni pár dolgot.
-Például?-nézett rám Ana, miközben a táskámból kipakolta a vértasakokat a hűtőbe. Odaléptem a kanapéhoz, és gond nélkül felemeltem. Huh. Tényleg erős vagyok.
-Most próbálj meg futni.-mondta. A vártnál gyorsabban rontottam ki a lakásból, és két másodpercen belül az erdő közepén voltam. Visszarohantam a házba, majd Ana nyakába ugrottam.
-Ez elképesztő. Lehetetlen. Láttad?-mondtam, mint egy izgatott kislány. Bár az voltam.
-Igen láttam. Ne aggódj, vámpírnak lenni királyság!-ölelt meg.