Part 10. The truth

Ekkor elnevette magát, én pedig összeráncolt szemöldökkel néztem rá.

-Ilyen az amikor mérges vagy? Kíváncsi lennék, milyen vagy amikor nyugodt vagy.-mosolyodott el cinikusan, és mellkasa előtt összefonta karjait.

-Hogy jössz te ahhoz, hogy gúnyolódj rajtam? Mi vagy te? Mi Sandra? És Anaékról mit tudsz?-mondtam ki nagy nehezen.-Tudom, hogy te tudsz valamit, Ana, és Scott is. 

-Nem hiszem, hogy tudnod kell. Már elmondták volna.-kacsintott rám, majd ott akart hagyni, de nem hagytam ilyen könnyen magam. 

-Állj, állj, állj! Nem mész innen sehová. Elmondod szépen, hogy mit titkolnak előlem, ami miatt a barátom rákényszerül, hogy hazudjon nekem.-mélyesztettem körmeimet a bőrdzsekijébe. Nem tudom mi volt velem, elöntött a méreg és az adrenalin, és úgy éreztem, hogy mentem szét tudnám tépni őt. 

-Kislány, nyugodj le kérlek. Ne akard, hogy én nyugtassalak le.-mondta morogva, majd kitépte karját a szorításomból.-Scott barátod vérfarkas, csak úgy mint én és Sandra. Ana és a pasija pedig vámpírok.-mondta.-Megtudtad amit akartál?-vigyorodott el. A lábam a földbe gyökerezett és nem tudtam megszólalni.

-H...Hazudsz.-nyögtem ki végül

-Miért tenném? Nem is ismerlek. 

-Lehetetlen.-mondtam. Ekkor lehajtotta a fejét, majd amikor felhajtotta, megnyúlt szemfogakkal, világító kék szemmel és hosszú karmokkal nézett vissza rám. Ijedtemben bevertem neki egyet, de azonnal meg is bántam, hiszen nem akartam se neki, se magamnak fájdalmat okozni.

 -Ne haragudj!-kaptam a szám elé a kezem. 

-Semmiség.-nézett rám teljesen ép orral, pedig esküszöm hallottam csonttörést.

 -Ezt hogy? Eltörtem az orrod.-vizsgáltam meg közelebbről, de ő egy ujjával visszatolt az eredeti helyemre.

-Gyorsan gyógyulunk.-mondta.-Úgy látom megjött a barátnőd.-mondta. Megfordultam, és tényleg akkor parkolt be Ana a kocsim mellé. Mire visszafordultam, Derek már nem volt ott. Dühösen Ana felé mentem, hiszen még mindig hittem benne hogy ő A. 

-Tudom, hogy te vagy A!!!-kiabáltam felé már messziről.

-Tessék?-fordult felém.

-Ott volt a véres zacskó a konyhában, és érdekes módon pár perccel ezelőtt állt bele az ajtómba egy véres kés. Megmutassam, kedves?-kérdeztem cinikusan. 

-Nem értem miről beszélsz.-mondta zavarodottan.

-Igazán?-léptem a kocsimhoz, hogy kivegyem a kést.-Hát erről!-mondtam, majd felé dobtam. Még a levegőben elkapta, mielőtt megsértette volna. 

-Megértem hogy dühös vagy, de azért nem kell megölnöd.-nevetett fel.-Nem én vagyok -A. 

-Nem?-kérdeztem remegő hanggal, és ekkor össze állt a kép. Azért volt véres zacskó a konyhában, mert Ana vámpír. Ezért kapta el a kést, bármiféle sérülés nélkül.

-Nem én vagyok -A, Dorina! És egy kicsit sértő is, hogy ezt feltételezted.-mondta csalódottan.

-Én...sajnálom Ana.-rogytam a földre sírva. Ana felkarolt, majd bekísért a házukba és leültetett a kanapéra.

-Tudom, hogy ez így sok egyszerre. Vani eltűnése, ez a ribanc -A, és ez az egész vámpír és vérfarkas história. Megértem, hogy kiakadtál.

-Akkor se kellett volna hozzád vágnom azt a kést. Meg is halhattál volna.

-Tudod te is hogy nem haltam volna meg.-nevetett fel, miközben megölelt.

-Tudom, de akkor is. Nagyon sajnálom.

-Semmi gond. Tehát Derek bemutatott a természetfelettinek.

-Hát, nem tudok sok mindent. Annyit hogy vannak vámpírok meg vérfarkasok és nagyjából ennyit tudok. Meg hogy mindketten gyorsan gyógyultok. 

-Ez igaz. Akarsz még tudni valamit?-kérdezte.
-Miben vagytok mások, mint mi?
-Erősebbek vagyunk, gyorsabbak, és nehezen tudunk meghalni.-nézett rám mosolyogva.
-Huh. Oké. Szerintem jobb ha most megyek. Fel kell ezt dolgoznom.-mondtam idegesen mosolyogva.

-Rendben. De ezt nem mondhatod el senkinek.-mondta. 

-Persze. Bár még mindig azt hiszem, hogy csak álmodok.
-Pedig ez a valóság. Ez az a keserű, elromlott, gonosz világ az, amiben élünk.-mosolyodott el keserűen.

-Ezt hogy érted?
-Nem mindenki tartozik a "jó" vámpírok közé, mint mi. Mi nem ölünk embert, vérzacskókon élünk és állatokon, mi megvédjük az embereket. Viszont a vámpírok többsége visszaél a hatalmával és sorra öli az embereket. Ezek miatt van ennyi gyilkosság.-mondta.
-Te hogyan lettél vámpír?-kérdeztem.
-A szüleim meghaltak egy repülő szerencsétlenségben, én pedig teljesen szétcsúsztam. Akkoriban ismerkedtem meg Damonnel.-mosolyodott el szerelmesen.
-Értem. Köszönöm, hogy elmeséltél pár dolgot. És még egyszer bocsáss meg. -álltam fel a kanapéról, majd kicsit tartózkodón, de megöleltem. Hazamentem, és meglepetésemre a Jeep még mindig a ház előtt parkolt. Bementem a házba, Stiles és Scott pedig a kanapén ültek a nappaliban, érkezésemre viszont mindketten felpattantak.
-Sziasztok!-mosolyodtam el halványan.
-Szia! Beszéltél Ana-val?-kérdezte Scott idegesen.
-Igen.-bólintottam.
-És mit mondott?-kérdezett sürgetően Stiles.
-Elmondta, hogy Sandra, Derek, és te, Scott vérfarkasok vagytok.-nyögtem ki sokára. Megkönnyebbülten felsóhajtottak, hogy tudom, de mégsem szaladok ki a világból, pedig tudom, hogy azt kéne.-És azt is elmondta, hogy ő és Damon vámpírok.
-Mi?-kérdeztek vissza egyszerre.
-Ti ezt nem tudtátok?
-Nem. Azért volt Ana-nak olyan érdekes az illata.-állapította meg Scott.
-Most már, hogy tudok pár dolgot nem kell hazudoznotok, ugye?
-Neked nem, de a többieknek nem kell tudniuk.-mondta Stiles.
-Jól van. Dorina, örülök hogy nem akadtál ki annyira. De nekem most mennem kell. Sziasztok.-pacsizott le Stilessal, majd elment.
-Annyival könnyebb, hogy már tudod.-ölelt magához Stiles és nyomott egy puszit a fejemre.
-Igen. Semmi hír -A-ról?-kérdeztem.
-Miután elmentél, Davidék hazamentek, mi pedig Scottal izgulva vártunk itt. Úgyhogy semmi.
-Hál Istennek. Szét vagyok csúszva Stiles.-ültem le a kanapéra. Leült mellém, a lábaimat az ölébe tette és az arcomat simogatta. 

-Nyugodj meg, baby. Megoldunk mindent.-mosolyodott el, ami engem is mosolygásra késztetett. Közelebb hajoltam, hogy megcsókolhassam. Sokáig nem engedtük el egymást, most először belemerülhettünk, mivel teljesen egyedül voltunk. Amikor elengedtem, a mellkasára hajtottam a fejem, ő pedig simogatta az arcomat.