Part 23. See you again

Reggel Stilessal együtt keltem és készültem, mivel minden nálam volt, ami a sulihoz kellett. Kicsit kómásan ébredtünk a tegnap este után.
-Ronald szerinted jön ma suliba?-kérdeztem Stilestól, miközben a suliba hajtottunk a Jeepel.
-Nem hiszem. Ha a tegnap este után mer iskolába jönni akkor eléggé amatőr. És szerintem a mestere sem engedi.
-Remélem, mert letépem a fejét.-morogtam, Stiles pedig halkan felnevetett. A napunk eléggé unalmas volt, suli után mindannyian mentünk Davidért a kórházba. Mint gondoltam, már kutya baja nem volt. A gipsze tele volt írásokkal, a suliból bejöttek rajtunk kívül mások is.
-David, láttad ezt?-kérdeztem, miközben tanulmányoztam az írást.
-Melyiket? Rengetegen bejöttek.-mosolyodott el.
-"Aki rossz ügyekbe keveredik, rosszul jön ki belőlük. -A"-olvastam fel, a többiek pedig teljesen lesokkoltak, főleg David.
-Ez a kurva benn járt amíg aludtam?-kérdezte felháborodva.
-Jól van. Kiviszünk innen. Gyere Ana.-hívtam a barátnőmet. Ana a főorvost igézte meg, én pedig megkértem a recepcióst hogy törölje ki az aktáját és felejtse el hogy itt jártunk.
-Gyertek, srácok.-mondta Ana, majd felkaroltuk Davidet és elhagytuk a kórházat. Még mielőtt beengedtük volna Davidet a házába, leültettem a gyepre.
-Köszönöm Dorina, hogy segítettél.-mosolygott rám. Amikor elővettem a kalapácsot a csomagtartómból, lefagyott a mosoly az arcáról.
-Nyugi, csak a gipszedet verem szét.-nevettem fel. Pár ütés múlva a fehér gipsz darabokban hullott a földre, David pedig felpattant és rám mosolygott.
-Köszi! Nagyon jó barát vagy.-mondta.
-Jajj, vigyázz mert még elhiszem.-nevettem fel, majd megöleltem és hazavitettem magam Stilessal. Megbeszéltük, hogy hazamegy és majd estefelé visszajön. Így elhatároztam, hogy amíg egyedül vagyok átmegyek Ronaldhoz, hogy tisztázzam a dolgokat. Csöngő után vártam pár percet, de nem nyitottak ajtót. Az udvaron sétálgattam, amikor hangokat hallottam. Még pedig a talpam alól.
-Nem értem, miért akarod megölni őket? Nem bántottak ők téged semmivel, nincs jogod bántani a barátaimat.-hallottam meg Vani hangját. Az ajtó nyitva volt le a pincéhez, szóval lerontottam, de Vani egyedül volt.
-Dorina?-kérdezte, de a következő pillanatban egy szúrást éreztem a nyakamon, majd elsötétült minden.

Égető érzésre ébredtem. A karom le volt kötözve, elég szorosan és ráadásul verbénás kötéllel. Próbáltam eltépni a kötelet, de semmi esélyem nem volt. A verbéna a szervezetemben és a bőrömön teljesen lebénítottak. Ekkor jutott eszembe, hogy nem vagyok egyedül.
-Szia! Már vártam, hogy felébredj.-mosolyodott el szomorúan.
-Szia Vani. Ha most nem lennék kikötözve, megölelnélek.-mondtam.-Hol van ez a rohadék?-kérdeztem.
-Nem tudom, lelépett gondolom. Mi ez az egész, Dorina? Akárhányszor kérdeztem őt, annyit mondott csak, hogy nem az én dolgom.
-Rengeteg minden történt az eltűnésed óta. Azon felül, hogy a rendőrség keresett, mi is kutatásba kezdtünk. Sokkal keményebb és hatásosabb fegyverekkel kerestünk, mint bárki más. De nem találtunk meg. Ha nem jövök át Ronaldhoz, hogy beszéljek vele akkor lehet hogy sosem találok rád.
-Milyen fegyverek?
-Természetfeletti.-mosolyodtam el, ő pedig értetlenül pislogott rám.-Mint mondtam, sok minden történt az eltűnésed óta. Stiles és én összejöttünk, -A zaklat minket továbbra is, Ronald lett az új gonosz és az új osztálytársunk. De a legjelentősebb talán az, hogy vámpír lettem.-mondtam, Vani pedig összeráncolta a szemöldökét.
-Lehetetlen.-mondta.
-Én is ezt gondoltam. De képzeld, Ana, én és Damon vámpírok vagyunk, Sandra, Derek, Scott pedig vérfarkasok. Lydia pedig Banshee, amit ne kérdezz mert még én sem tudom pontosan, hogy mit takar.
-Értem. Mi volt, amit Ronald beléd fecskendezett?
-Verbéna. És a kötél is verbénába van áztatva, szóval egy darabig nem jutunk ki innen.-húztam el a számat, amikor hallottam, hogy valaki közeledik. Lesétált a lépcsőn, majd megláttam az elégedetten vigyorgó arcát.
-Na most ki kötöz ki kit, édes?-mosolygott rám, majd leguggolt elém. Felemelte a fejem, hogy a szemembe nézhessen, majd elnevette magát.
-Rohadj meg a pokolban.
-Ó, nem illik ilyet mondani egy olyannak, aki vért hozott neked.-lebegtette meg a zacskót.-Nem azért hoztalak le, hogy megöljelek, hanem hogy szenvedj. Idd.-tolta a számba a palackot. Kortyoltam belőle egy nagyot, de azonnal ki akartam köpni, hiszen tele volt verbénával. Ronald tovább erőltette a torkomba az égető folyadékot, majd elengedett. Pár pillanatig nem kaptam levegőt, majd végignéztem, ahogy ez a köcsög sétálgat, majd felhúzza a kisablak redőnyét. Felordítottam, hiszen el is feledkeztem róla, hogy még a napfény gyűrűmet is elvette. A bőröm vörösödni kezdett, de mielőtt felgyulladtam volna, Vani kiabálni kezdett.
-Ne tedd ezt vele!-mondta, majd Ronald visszaengedte a redőnyt.
-Ó de édes. Ennyi idő után még megbízol benne? Majdnem egy hónapra eltűntél, és tudod mit művelt nap mint nap? Nevetgélt. Boldog volt. Barátkozott. Bulizott. Szerelembe esett. Téged pedig szinte elfelejtett.-hajolt Vani füléhez közel Ronald, hogy manipulálja.
-Ez nem igaz. Vani ne hallgas rá. Egész végig kerestünk téged. Szagminta alapján, és a rendőrök segítségével. Csak azt akarja, hogy összevesszünk, ne hallgass rá!-kiabáltam, Ronald pedig felnevetett. Végig kellett néznem, ahogy a barátnőm elsírja magát ez miatt az elmebeteg miatt, aki bántotta őt. Vani nagyon le volt fogyva, gondolom nem sűrűn adott neki enni.
-Mondd, mégis kinek dolgozol?-kérdeztem dühöngve.
-Ó, nem lenne izgi a játék ha tudnád. De csak hogy ne engem hibáztass, az ő bosszúját töltöm ki rajtatok. Szívesen.-mosolyodott el, majd otthagyott minket. A verbénás vér miatt még gyengébb lettem, mint ezelőtt. És a Nap miatt is. Sose jutunk ki innen.
-Vani, szeretném ha tudnád hogy tényleg kerestünk téged. Tényleg hiányoztál, tényleg ki voltunk borulva. Ronald csak manipulálni akart.
-Tudom. És egyáltalán nem haragszom rád azért, mert élted az életed. Tudom, hogy kerestetek, de nem hiányolhattatok 0-24ben.-mondta.
-Most úgy megölelnélek. Szeretlek.-mosolyogtam rá.
-Én is. De most találjuk ki, hogy hogyan szabaduljunk ki innen.-mondta, és ebben egyet is értettem vele.